Az álmodozó

 

 

          Nehéz idők jártak. Szegények és hajléktalanok töltötték meg az utcákat. A lehető legtöbbféle betegség gyötörte az egész népet. Istentől elhagyottaknak és elátkozottaknak tűntek. Néhány befolyásos vallásos hatalmasság mindezt a nép bűneinek tudta be, de úgy tűnt, senkinek sincs konkrét megoldása.

          Akkor minek nekik még egy idealista? Mit segít, hogy egy tanulatlan álmodozó idejött és ezt mondja: „Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jól fogtok lakni. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert majd nevetni fogtok”? Miért ígérnek az embereknek mennyet a földön, amikor a kormányzat pokollá tette az életüket a nyomasztó törvényekkel? Biztos, hogy senki sem fog figyelmet szentelni ennek a férfinek.

           Az emberek mindenek ellenére rá figyeltek. Sok mérföldet utaztak, csak hogy lássák. Lehet, hogy talán csak egy kis reményre volt szükségük. Talán nem számított az sem, hogy nem volt pénze, amit megoszthatott volna, mint ahogyan az sem, hogy a kormányzat számára sem tudott jobb szociális segélyprogramot ajánlani. Lehet, hogy nem is volt megoldás és minden, amit csak várhattak, csak egy álom volt szeretetről és békességről, mely egy röpke időre elterelte a figyelmüket a problémáikról.

          Minél népszerűbb lett, annál több híresztelés járt körbe róla. Gyógyítónak és csodatévőnek nevezték. Azt is mondták rá, fanatikus, aki egy új társadalomért küzd. Ördögnek kiáltották ki, aki a népet a vallás elhagyására és az ő követésére szólítja fel. A vallási vezetők személyesen támadva érezték magukat és irigyek lettek. Attól féltek, hogy a tömegek hozzá fognak tódulni. Végül még olyan zavargás is lehet ebből, ahol derék polgároknak eshet bántódása. Ez az egész szóbeszéd a szeretet társadalmáról biztosan csak ürügy egy politikai puccshoz, ami biztos vérfürdőt jelentene.

          Találtak végre valakit, aki őt elárulta. Az éjszaka közepén elfogták és bíróság elé hurcolták. A tanúvallomások homályosak és ellentmondásosak voltak. A saját tanúvallomása pedig álmodozóra vallott. Ezt mondta: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha az országom ebből a világból való lenne, a szolgáim küzdenének, hogy kiszabadítsanak.”

          A bíró furcsa halálos ítéletet szabott ki. Ugyanakkor ártatlannak nyilvánította a foglyot és megpróbálta magát kivonni a halála miatti felelősség alól, miközben jelképesen kezet mosott. Hatórás gyötrelmes kivégzés után a halott eltorzult testét sírba tették. A legtöbben azt gondolták, hogy az álmodozót álmaival együtt örökre eltemették.     

  

Hét csendes hét telt el. Körülötte és követői körül, akik az elfogatása éjszakáján elhagyták őt, nyugalom lett.

          Aztán hirtelen új életre keltek. Fénylő szemekkel emelték fel a hangjukat, buzgalommal és örömmel telve hozták hírül Mesterük ártatlanságát, a nép és vezetőinek bűnét pedig halála miatt. Mégsem kiáltottak bosszú után, hanem megbánásra és bűnbocsánatra hívták az embereket. Azt mondták, vére elég kiontott vér volt – elég az egész világ bűneinek kifizetésére. Azt is mondták, hogy már nem halott, élve látták őt. Felment a mennybe, hogy a világmindenség trónján üljön. Visszahagyta számukra saját Lelkét, Akinek köszönhetően ők is éppen olyanok lettek, mint ő.

 

Komoly, szenvedélyes tanúbizonyságuk gyümölcse lenyűgöző volt. Ezrek kiáltottak fel kétségbeesve, hogy bűneiktől szabadulást nyerjenek. Vízbe merítkeztek lemosásuk jeleként és úgy gondolták, új emberek lettek és új életet kaptak. Ez az élet Jahsuának, meggyilkolt és ismét feltámadt királyuknak az élete.

          Az a mód, ahogyan új életüket vezették, még lenyűgözőbb volt. Mindegyik tanítvány annyira a testvére jólétén fáradozott, hogy idejét, ambícióit, sőt vagyonát is  erre áldozta. Ennek eredményeképpen az az ország, ahol hontalanság és szegénység uralkodott, a gondoskodás otthonává vált, mert a tanítványok között nem volt szegény és gazdag. Az álmodozó szavai valósággá lettek. Új társadalmi forma kezdődött a földön.

 

A történelem ezt a lenyűgöző, kétezer évvel ezelőtti közösségi életet rövid idejűnek írja le. Már az első század végére véget ért, kompromisszumok és megoszlások nyomták el. Csekély két évszázaddal később hitüket Konstantin császár államvallássá nyilvánította. Ennek pedig már kevés köze volt az eredetileg élő közösséghez, mely Mestere tanítását követte. Úgy tűnt, az álomból semmi sem maradt egy okmányon kívül, melyet gondosan őrzött egy olyan vallás, amely sokat beszél ugyan ennek  a férfinek a haláláról és feltámadásáról, de csak kevés gondot fordít látomásaira és tanítására.

          Álmának lényege azonban soha sem tűnt el. Még mindig célja a feltámadott királynak, Aki az univerzum trónján ül, egy olyan társadalmi forma, amelyben nincsenek gazdagok és szegények, ahol az ilyen korlátokat a szeretet emeli fel. Azok a szavak, melyeket kétezer évvel ezelőtt mondott, még mindig a szívünkön vannak:

 

„Ne félj te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.” (Luk.12:32)

 

Ezek a szavak igazak. Istennek úgy tetszik, hogy egy új társadalmi formát adjon nekünk, egy olyan birodalmat, mely nem ebből a világból való, de mégegyszer e világ közepette kifejezésre kell jutnia. Ez a birodalom a szereteten és Jahsua Mesterünk áldozatán alapul, Aki a bűneinket megfizette. Mivel szeretetét szívünkbe öntötte, most már mi is úgy tudunk szeretni, ahogyan Ő szeretett. Istentől átalakított életünket éppen úgy meg akarjuk osztani másokkal, mit az első tanítványok. Azt akarjuk továbbadni, ami olyan nagylelkűen megadatott nekünk.    

 

Tartalom