Az elvadult út

Végre megtalálta! Ábrahám! Olyan ember, akit már régóta keresett. Vele megvalósíthatja a tervét.

Mi volt olyan különleges Ábrahámban?

Amikor Isten azt mondta neki, hogy mindent adjon fel és költözzön más országba, Ábrahám engedelmeskedett. Elhagyta Háránt és útra kelt[1]. Nemcsak, hogy egy más országba indult útnak, hanem annak az útnak is nekivágott, melyen Isten akaratának tett eleget. Új út volt, új irány. Egy másik országba vezető út volt, hogy más módon éljen tovább.

Mi hozta őt erre az útra? Valami arra ösztönözte, hogy bízzon Istenben, annyira bízzon, hogy mindent el tudjon hagyni, amit csak ismert és szeretett: családját, vagyonát, barátait, egyszerűen mindent. Miért akarta a Teremtő ezt az elválást?

Miért nem maradhatott Ábrahám Háránban és miért nem cselekedhette ott Isten akaratát? Vajon nem tűnt-e feleslegesnek, hogy ezért mindentől meg kell válni? Nem. Ez az elválás szükséges volt, mert Isten valami újat akart Ábrahámmal kezdeni. Ábrahámmal kellett kezdődnie egy új népnek, mely Teremtőjének adja az életét[2]. Isten számára fontos volt, hogy az a hit és bizalom, amit Ábrahámban megtalált, az utódok számára továbbadható legyen. Isten útját kellett megtanulniuk, nem a világét[3]. Mert ez volt az a hit, mely Ábrahámot arra vezette, hogy engedelmeskedjen és elhagyja a hazáját.

Miben különbözött mindentől ez az út, melyen Ábrahám elindult? Ez az út az engedelmesség útja volt, melyen hitben járt. Ábrahám volt a kezdete annak az útnak, melyet Isten akart alapítani.

Évezredekkel később volt egy próféta Izraelben, aki magáról azt állította, hogy ő az út, az igazság és az élet[4]. Ő is egy útról, az igazi útról beszélt. Ez a három benne testesült meg. Nem lehetett ezeket egymástól elválasztani. Az út az igazság. És az út az élet. Az élet igazság. Egyik a másik nélkül nem az az út, melyen Isten Fia haladt és amelyet a tanítványai számára kijelölt.

Tanítványai, akik követték, megtanulták azt az utat, melyen Ő járt. Ő készítette azt elő a számukra. Ugyanazon az úton ment, melyen Ábrahám, a hit és engedelmesség útján. Tanítványai ezt az utat Tőle tanulták.

A hívők első közösségét is „út”-nak nevezték[5]. Övék volt az igazság és az élet, mert övék volt a Fiú[6].

Most kétezer évvel később élünk.

Hol van az az út?

Hol van az élet?

Hol van az igazság?

Hol van a hit, mely magával hozza az engedelmességet?

Mi történt az első gyülekezettel?

Miért nem lehet látni az utat, holott azelőtt olyan tisztán felismerhető volt?

Az út elvadult és Jahsua tiszta üzenete megváltozott, módosult[7]. Sokféle növény nőtte be. Valakinek helyre kell állítania. Ki kell tisztítani. Azok, akik megtisztíthatják, nem lehetnek másfélék, mint akik egykor már jártak rajta. Olyan hitük kell, hogy legyen, amilyen Ábrahámnak volt, olyan hitnek, mely engedelmességre bír.

Amikor régen még létezett ez az út, három út adódott, melyen az ember az élete során járhatott. A három út mindegyike egy bizonyos örök sorsra vezetett[8]:

Ábrahám útja a szent nép útja volt, mely az örök életre vezet az örök városban[9].
Az igazak útja. Azok, akik lelkiismeretük szerint élnek és embertársaikban felismerik és tisztelik Isten teremtményeit, a népek örök életét nyerik el[10].
Az igazságtalanok és tisztátalanok útja. Az ő útjuk a pusztulásba vezet, mert maguknak élnek és nem ügyelnek arra, hogy viselkedésük okoz-e kárt más embereknek vagy sem. Ennek az útnak a vége a tűz és kénkő tavában lesz, Sátánnal együtt, aki számára ez a tó készült[11].

Akkor, amikor az első gyülekezetek letértek a szentek útjáról, valami elveszett. Jelenések könyvében így ír János apostol:

„Az Efézusbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, aki az ő jobb kezében tartja a hét csillagot, aki jár a hét arany gyertyatartó között: Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket, és terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el. De az a mondásom ellened, hogy az első szeretet elhagytad. Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd, ha pedig nem, és a te gyertyatartódat kimozdítom a helyéről, ha meg nem térsz.” [12]

Az efézusi gyülekezet letért arról az útról, melyet Isten Fia mutatott a tanítványainak. Az a szeretet és az engedelmesség útja volt. Olyan út, mely művein keresztül mutatta meg, hogy ott szeretet van. Így történt, hogy ez az út eltűnt a földről. Ami igazán eltűnt, az a szeretet és az egység volt, mely ezt az utat azzá tett, ami volt.

Így vadult el az út. Az út részei más, emberi utakkal keveredtek össze. Egy idő múltán már nem lehetett különbséget tenni a jó emberek és a hívők között, akik azt hitték magukról, hogy ők Isten szent népe. Az úttal pedig Isten egész terve és az a megértés, hogy Istennek egy szent népre van szüksége, elveszett[13].Ennek a kiválasztott népnek, mely Ábrahámmal kezdődött, azt kell tanúsítania az embereknek a világban, hogy Isten valóban a Fiát küldte el. Bizonyságtételük az a szeretet és egység, melyért Isten Fia imádkozott[14].

Ezért Isten egy angyal által így szól Babilonhoz:

„Fussatok ki belőle, én népem!”[15]

Babilon „zűrzavart” jelent[16]. Olyan hely ez, ahol a zűrzavar uralkodik. Zavarodottságot jelent afölött, mit is jelent Istent valóban követni. Sokan próbálnak arra az útra térni, melyet Isten Fia mutatott. Ezt az utat azonban nem lehet vallásos rendszerekben megtalálni. Ma még néhány rituálé vagy szokás emlékeztet arra, hogy létezett ez az út. Azt azonban ma már senki sem tudja, milyen tervet gondolt ki Isten az emberért.

Mindig voltak olyan vallásos emberek, akik felemelték morális mutatóujjukat és felhívták a világ megszólítható maradékát, hogy vigyék be az életükbe erkölcsi értékekkel rendelkező hitüket. A valódi hit azonban, mely Ábrahám hite is, az Ő újára vezeti az embereket és Isten szavának való engedelmességet teremt. Ez az ember minden vagyonát fel fogja adni és - mint Ábrahám - Isten népét fogja építeni.

Éppen itt van a tudatlanság és zűrzavar: az embernek nincs szüksége üdvözítőre ahhoz, hogy igaz emberként éljen. Lelkiismeretére van szüksége, hogy szomszédjai érdekeljék. Isten hangja arra emlékeztet, hogy mi és mások is Isten képmására lettünk teremtve. A lelkiismeret a jó és rossz tudását adja a számunkra[17]. Ha az embert tiszteljük, Istent tiszteljük. Az embernek azonban szabadítóra van szüksége, hogy azon az úton járhasson, ahol mindent, amije csak van ezen a világon, fel tudjon adni. Ezen az úton egész életében Azért fog élni, Aki szintén mindent odaadott[18].

Pál apostol az utat, az igazi istentiszteletet így írta le a római gyülekezetnek:

„Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.”[19]

Aki meg akarja találni az utat, annak olyan népet kell keresnie, mely az Ő akaratát cselekszi és parancsolatait megtartja. Az a parancsa, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szerette a tanítványait[20]. Népe az Ő szeretete által lesz képessé arra, hogy egységben éljen. E között a nép között nem a zűrzavar uralkodik.

A hívás mindenkihez szól:

„Fussatok ki belőle, én népem!”

Jöjj arra helyre, ahol egység és szeretet uralkodik!

Ez a Messiás valódi teste, az Ő népe.

Mi, a 12 törzs közösségei hívunk téged az egység és szeretet életébe.

[1] I. Móz. 12:1-4
[2] I. Móz. 12:2
[3] I. Móz. 18:19

[8] lásd még a „Háromféle örök sors“-ról szóló cikket

[20] Jn. 13:34-35

Home	Tartalom