Só nélkül nincs békesség

Megosztott világban élünk. Ez a szomorú valóság. Mennyire vágyunk békesség után, mégis milyen gyakran játszanak az emberek közti viszonyba olyan dolgok, mint széthúzás, civakodás és az összhang hiánya, vagy akás gyűlölet, irigység és féltékenység. Milyen fontos ezeknek a tényeknek a láttára azoknak a tanúbizonysága, akik a közöttük uralkodó békességen keresztül megmutatják, hogy másképp is lehetséges és hogy van ebből szabadítás. Jahsua*, Isten Fia ez a szabadítás. Ezen az alapon jelentette ki azok előtt, akik ezt a szabadítást megtapasztalták, hogy ők a föld sói. Ebben a kijelentésben a só csíraölő, fertőtlenítő és konzeráló hatását értette. Átvitt értelemben a só megöl mindent, ami békétlenséget hoz és az egységet szétrombolja.

A só megőrzi a békességet. „Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.“ (Mk.9:50)

Abban a kijelentésben: „legyetek a föld sói“, világosan meghatározza az egyház feladatát. Az egyház a béke szigete a nyugtalanság óceánjában. (Nem mondta-e Jahsua olyan találóan a tanítv´nyaainak egy másik helyen, hogy Őbenne békességben lennének, a világban pedig szorongattatásban? Ezen a szigeten, ebben az egyházban élnek ugyanis a békességszerzők, Isten fiai (Mt.5:9). Rendelkeznek a sóval, ennélfogva abban a helyzetben vannak, hogy a bennük élő lélek egységét a béke kötelében megtartsák (Ef.4:3). Békességüket egy békétlenséggel teli világnak nyújtják és felszólítják az embereket Jahsuának, a béke hercegének a követésére.

Más embereket tudnak tanítványokká tenni, miközben a békefeltételeket ajánlják fel nekik.

Tanítványokká csak azokat lehet tenni, akiknek van sója és békességük van egymással. Egyek, mert Jahsua nevében tartatnak meg, az egyetlen névben, melyben üdvösség van (Jan.17:11, Acs.4:12). Ekkor lesznek mind egyek - mind, akik a hitet elfogadják és továbbadják.

Tanítvánnyá tenni kell másokat (Jn.17:20-23, Mt.28:19-20). Ha valaki tesz valamit, a megfelelő hozzávalókat kell használnia, hogy a kívánt eredményt érje el. Maga a Mester adta meg a hozzávalókat: „Tegyetek tanítványokká... kereszteljétek meg őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek...“ Az apostolok pedig engedelmeskedtek. Megmagyarázták természetesen az embereknek, akik pünkösdkor összegyűltek Jeruzsálemben, hogy Jahsua Isten emberré lett, keresztrefeszített és feltámadt Fia volt, bűneik megbocsátásának áldozata, Istentől küldött Messiás. De aztán azt is olvassuk, hogy Péter azokat, akik szívébe ez az üzenet elhatott, sok egyéb beszéddel intette, hogy elszakasszák megukat ettől a gonosz nemzetségtől (Acs.2:40). Az élet minden beszédét tanította nekik (Acs.5:20). Ezek a „sok egyéb beszédek“ bizonyosan tartalmazták azokat a békefeltételeket is, ahogyan azokat maga Jahsua is tanította. Szavai egészen bizonyosan tele voltak kegyelemmel, amint nagy embertömeg vonult utána, de sóval is fűszerezettek voltak. Feltárta nekik ezeket a békefeltételeket és elmagyarázta, mit jelent tanítvánnyá lenni (Kol.:55-6). Magyarázatai végül egy mondatban csúcsosodtak ki, mely szerint senki sem lehet a tanítványa, csak ha egész vagyonát feladja. Tökéletesen világossá tette, hogy előtte, az erős király előtti teljes megadás hozhatja csak meg a békét. Péter szavai is bizonyára tele voltak kegyelemmel és sóval voltak fűszerezettek, amikor azon az eredményben olyan gazdag pünkösdön az előtte álló embertömegnek egyanezt magyarázta. Mindazok reakciója, akik a szavait elfogadták, semmilyen kétséget nem hagy maga felől.

Azt olvassuk később az első gyülekezet tanítványairól, hogy együtt voltak és mindenük közös volt. Tökéletes békességük, zavartalan kapcsolataik, teljes közösségük volt. Így megosztottság sem volt azok között, akiknek volt valamijük és akiknek nem volt. Egyszerűen nem volt közöttük szegény és gazdag. Tulajdonaikat ugyanis eladták és az árát elosztották mindannyiuk között, szükségleteik szerint. Nem volt közöttük, aki hiányt szenvedett volna. Nagy kegyelem volt mindannyiukon. Só volt bennük és nem hagyták, hogy a közöttük uralkodó békét bármi is a legkevésbé megzavarja. Úgy szól róluk az Írás, hogy egy szív és egy lélek voltak. Minden nap egyakarattal voltak a templomban, házanként megtörték a kenyeret és közös étkezéseik voltak, melyekben nyilvánvalóan örömmel részesedtek (Acs.2:41-47). Ők voltak a föld sói és ezáltal másokat is tanítvánnyá tudtak tenni. Úgy szól róluk az Írás, hogy az Úr minden napon szaporította őket üdvözülőkkel. Ez volt és ez ma is a normális gyülekezeti élet. Ez a közösségi élet Jahsua szabadításának a kifejeződése.

Ez a dicsőség azonban sajnos, csak rövid időre mutatkozott meg. Azt olvassuk, hogy Pál arra intette a korinthusi gyülekezetet, hogy mindnyájan egyképen szóljanak, ne legyenek köztük szakadások, hanem legyenek teljesen egyek ugyanazon értelembenés ugyanazon véleményben (I.Kor.1:10). (Ez a levél egyébként nemcsak a korinthusi gyülekezet felé irányult, hanem mindegyikhez, ahol Jahsua nevét hívták segítségül, mindazokhoz, akiknek ugyanaz a királyuk volt, mint Pálnak /I.Kor.1:1-2) Nyilvánvalóan megosztottság volt közöttük (I.Kor.1:11,13).

Nyilvánvaló, hogy a só elkezdett veszíteni ar erejéből, a rosszakarat és a gonoszság kovásza pedig erjedni kezdett. Nyilvánvaló, hogy nehezen ítélték meg ezeket a dolgokat. De egy kis kovász az egész tésztát megposhasztja. (I.Kor.5:6-8).

Nyilvánvalóan más gyülekezetekben sem ment ez másként, ezért sok helyen találkozunk az egységre való felszólítással. Legelsősorban Pál számára tűnt ez a törekvés szinte fő kívánságának. Neki nyilvánvalóan volt még sója és békességszerzőként munkálkodott.

Így bátorítja a filippibelieket, hogy egyenlő indulattal legyenek, ugyanazon szeretettel viseltessenek egymás iránt, egy érzésben, egyugyanazon indulattal legyenek, semmit sem cselekedve versengésből, sem hiábavaló dicsőségből (Fil.2:2-3). Timótheusnak azt írja: azt akarja, hogy a férfiak minden helyen, ahol gyülekezet áll fenn, miközben tiszta kezeket emelnek fel, harag és versengés nélkül imádkozzanak (I.Tim.2:8). Harag és versengés, versengés, civódás, hiábavaló dicsőség? Mi történt itt?

Jakab levelében gazdagokról és szegényekről olvasunk. Vannak hát olyan emberek a gyülekezetben, akiknek világi javaik vannak és azokat nem osztják meg a testvéreikkel, akik szükséget szenvednek (Jak.2:15-16)?

János, úgy tűnik, ezt erősíti meg (I.Jn.3:16-18). Az Ázsiában lévő hét gyülekezetnek írt körlevelében is mindezek legyőzésére int (Jel.2:7,11,17,26; 3:5). Talán hagyták magukat Jahsua ellenségeitől legyőzni, akiket tulajdonképpen lábai zsámolyává kellett volna tenniük (Zsid.10:13)? Közöttük is volt megoszlás? Ők sem őrizték meg a béke kötelében való egységüket?Közöttük is volt széthúzás, civakodás, véleménykülönbség? Erejét vesztette az ő sójuk is, melynek tulajdonképpen Jahsua ellenségeit kellett volna megsemmisítenie?

A kovász végül is megposhasztotta az egész tésztát, egyik közösséget a másik után, míg végül, igen, míg végül... mi maradt meg? Mi van most? Meg kell magunktól kérdeznünk, vajon az egyház, ahogyan évszázadok óta bemutatkozik, valóban a föld sója-e. Béke uralkodik-e benne, vagy békétlenséggel és szakadásokkal van-e tele? Békességszerző-e? Hirdeti-e a békefeltételeket és tanítványokká tesz-e a többi embert? Mert ha nem ilyen, ha nem ugyanazt az életet folytatja, mint amilyen az első tanítványoké volt, akkor... haszontalan.

Ha Jahsua nyitva hagyja a lehetőséget, hogy a só elveszítheti az erejét (bár ez fizikai lehetetlenség és csak átvitt értelemben érthető), akkor mi is vegyük jobban figyelembe ezt a lehetőséget. Ki akarna olyan haszontalan lenni, ami már arra sem jó, hogy a trágyadombra vessék vagy hogy az emberek széttapossák (Mt.5:13, Lk.14:35)?

Jahsua nyilvánvalóan arrra vár, hogy ellenségeit lábai zsámolyává tegyék, ezért nem jött még vissza. Kik ezek a győztesek, akik ezt megteszik?

Ki a föld sója, akinek ereje van arra, hogy szétrombolja mindazt, ami békétlenséget és megoszlást hoz?

Ennek a korszaknak a végén, mielőtt Jahsua visszajöhetne, megújítás történik majd. Minden újjáteremtetik (Acs.3:21). Az egyház újból olyan lesz, mint kezdetben. Fivérek és nővérek laknak majd ismét egyetértésben és közösségi életet fognak élni. Ez a magújítás már megkezdődött a tizenkét törzs közösségeiben.

Mindazokat pedig, akik erről a dologról többet akarnak megtapasztalni, szívélyesen meghívunk...

*Jahsua Jézus héber neve

„Ti vagytok a föld sói“

Ki van itt tulajdonképpen megszólítva?

Látjuk, hogy mindazokat, akiket a Szentírás a föld sóiként nevez meg, rögtön ezután a világ világosságának is megjelöl (Mt.5:13-14). A föld sója és a világ világossága ugyanaz. Aki az egyik, az a másik is, és megfordítva. Nos, a „világ világossága“ kifejezés Ésaiás prófétától származik. Ez a kijelentés a világ világosságát Jákob újra felállításra kerülő törzseiként, mint Izrael tizenkét törzsből álló népét határozza meg (És.49:6). Ebből tisztán ki fog tűnni, hogy a föld sója is csak ez a tizenkét törzsől álló nép lehet. Az Újszövetségnek ez az Izrael tizenkét törzsből álló népe az ősegyház ismertetőjele volt (már ameddig volt benne só) és ez lesz az ismertetőjele a minden dolog helyreállításában létrejövő egyháznak is, Jahsua visszajövetele előtt. Ez az Újszövetség Izraelének tizenkét törzsből álló népe Jahsua szabadításának tanúbizonysága az egész világ számára (És. 49:6, Mt.5:14; 24:14, és lásd még a „Miért tizenkét törzs?“ c.cikket). Ez az a nép, melyet saját vérén váltott meg (Jel.5:9-10). Minden nyelv, törzs és nemzet képviselőiből áll majd össze: mindazokból, akiket a világ minden népéből tesznek majd tanítványokká (Mt.28:19).

Vessétek el a kovászt!

„Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától,

mely a képmutatás.“ (Lk.12:1)

A sónak, amit manapság a szupermarketekben kínálnak, nem sok köze van az eredeti sóhoz. Mint sok más élelmiszert, ezt is megváltoztatták. A gyári feldolgozás lehetővé tette, hogy ma ragyogó fehér, száraz és finoman szórható legyen. A tengeri sóval ellentétben, melynek szemcséi különböző méretűek, a „modern“ só szemcséit úgy dolgozzák ki, hogy azok éppen kiférjenek a sószóró lyukjain. A modern társadalom terméke - jól néz ki, praktikus és kényelmes.

A tengeri só sok ásványi anyagot tartalmaz, igen egészséges. Szürkés-barnás színe természetes. Ásványi anyagoktól és agyagtartalmától ilyen. A só évszázadokig így nézett ki, amikor még nagyon értékes volt. A kereskedők messzi földről hozták és az emberek tudták értékelni. Manapság bárhol olcsón meg lehet vásárolni és nem sok gondot csinálnak belőle.

Mi köze a sónak az evangéliumhoz vagy az egyházhoz? Isten Fia azt mondta, hogy jó a só (Mk.9:50). Ő maga értékes „sóval“ rendelkezett. Ahová csak ment, Isten országa jó híréről beszélt., egy új társadalmi rendről. Szavainak ereje volt ahhoz, hogy az embereket a régi, önző életükből és a régi társadalomból kihozza és egy új szövetségbe, Teremtőjükkel és egymással való szövetségbe hívja őket. Szavai által jött létre az ősgyülekezet tartalmas élete, ahogyan az az Apostolok cselekedeteiről írt könyv 2:41-47 és 4:32-37 verseiben van megírva. Ez az élet azért jöhetett létre, mert a tanítványok hűek voltak mindent megtanulni, amit Ő parancsolt (Mt.28:20). Ezért jelentette ki nekik: „Ti vagytok a föld sói.“

A só konzervál és tisztít. Ahogyan a só élelmiszert tartósít, úgy állt Mesterünk szándékában, hogy a teljes Jó Hírt konzerválják a tanítványok. És csak a só tisztító és végül gyógyító hatása tehette lehetővé, hogy emberek egymással békességben és egységben élhessenek (Mk.9:50).

Csak ez az evangélium, ez a Jó Hír lehetett a világ világossága, amit Jahsua, Isten Fia kívánt, hogy világítson. A fény, az élet, a bizonyságtétel, amikre feltétlenül szüksége volt, hogy minden ember számára az Ő szeretetét láthatóvá tegye (Jn.3:16). Tudta, hogy a tanítványok között ennek az abszolút egységnek kell lennie bizonyságként arra, hogy Őt az Atya küldte (Jn.17:23). Ez az egység nem volt misztikus. Olyan reális volt, hogy a hívők minden gyülekezetben csak akkor imádkozhattak együtt, ha harag és versengés nélkül voltak! (I.Tim.2:8) Az egység a szeretet élő kifejezése volt, melyet a Szentlélek a tanítványok szívébe töltött ki (Rm.5:5). Erről a szeretetről kell a világnak megismernie, hogy ők az Ő tanítványai (Jn.13:344-35).

Az egyház arra a célra készült, hogy hatalmas tanúbizonyság legyen. Mindenütt a jeruzsálemi egyház mintájára alakultak a gyülekezetek. Az egység volt kiemelkedő ismertetőjelük.

Aztán történt valami. A tanítványok közötti egység veszélybe került. Egyre gyakrabban lehetett hallani vitatkozásokat. Pál figyelmeztette a korinthusiakat és a filippibelieket, hogy őrizzék meg az egységüket (I.Kor.1:10, Fil.2:2-3). Arról a kovászról beszélt (I.Kor.5:6), amely a tésztát megposhasztja. A kovász túlkeleszti a tésztát, levegőbuborékokat okoz, felfúj. A kovász szétálasztja a tészta alkotóelemeit. De ezt megakadályozhatta volna elegendő mennyiségű só.

Talán erejét vesztette a só? Az evangélium már nem tudott egyesíteni?

Mi történt? „Tisztára mosták“?

II.Kor.11:13 rávilágít: hamis apostolok lopózkodtak be az egyházba, akiket nem lehetett könnyen felismerni (Júd.4.). Bár a kegyesség látszatát keltették, megtagadták annak erejét (II.Tim.3:5). Az igazságtól való elfordulásuk hamar nyilvánvaló lett: II.Tim.4:3-4.

A kovász hamar megposhasztotta az egész tésztát.

A következmény egyre több szakadás lett. A világosság, mely egykor oly fényesen fellobogott, fokozatosan kialudt. Eleinte ezt nem lehetett kívülről felismerni. Mindenki úgy tett, mintha minden rendben lenne és egyetértettek a kopromisszumokkal. Megpróbálták a nem odaillő dolgokat takargatni. A lelki kovászt azonban nem lehetett feltartóztatni. Bár a szertartások és hagyományok külső formáit évszázadokon keresztül megtartották, a szeretet és egység lelki valósága eltűnt a hívők közül. Az első gyülekezetekben a hívők közötti őszinte közösség és a testvéri megosztozás helyébe szervezett vallás lépett. Őszinteség és kegyesség gyakran csak színlelt volt (ez az ún. álszentség).

A tanítványok már nem voltak többé „egy szív és lélek“, mint a kezdetekben (Acs.4:32). Az egyház egyre jobban kezdett szétforgácsolódni és a mai napig is számtalan felkezetre oszlik.

Mi történt a „föld sójával“? Mi történt a tanítványok egységével, amiért Isten Fia a halála előtt olyan buzgón imádkozott? Az Atya meg akarta talán akadályozni Fia ezen kívánságát?

Nem! Természetesen nem! Hiszen enélkül a világosság nélkül üdve nem terjedhetne a föld végéig (És.49:6)! Ez a hívők közötti tökéletes egység a fénylő világosság a hitetlen világ számára. Ez az egység nem misztikus, hanem valóságosan látható. Abban fejeződik ki, hogy a hívők ismét egy szívvé és egy lélekké válnak és naponta egy akarattal összegyülekeznek (Acs. 2. És 4. fejezet). Ez az egység kellemes. Már Dávid király is tudta, hogy ott az örök élet áldása (Zsolt.133.).

Éppúgy, ahogyan az eredeti tengeri sónak van erőteljes gyógyító és pozitív hatása, az eredeti evangéliumnak is van ereje, hogy a hívőket igazi egységre és egymás iránti szeretetre összehozza. De ez csak ott lehet, ahol a tanítványokban ennek az evangéliumnak a sója van, hogy hatástalanítsa a megosztottság, békétlenség és képmutatás kovászát.

Hálából ezek az emberek, akik ezt az üzenetet meghallották és ... naponta lemondanak az életükről egymásért. Egységben vannak, mint úgy, mielőtt a só megváltozott volna.

Hálásak vagyunk, hogy egy napon meghallhattuk a Jó Hírt és Isten népének részévé válhattunk. Megtaláltuk az Ő juhai aklának az ajtaját. Az ajtó neve Jahsua és az igazi, hamisítatlan evangélium Őhozzá és az Ő népéhez vezet.

Home	Tartalom	E-mail