[Home]
szeretnék Nektek átadni valamit abból a sóból, amit én is megízlelhettem.Kedves buzgó és komoly keresztények,
Mint sokan közületek, én is elérkeztem arra a pontra, amikor nem tagadhattam tovább magam előtt, hogy életem során sokat vétkeztem – mások és Isten ellen, amit nagyon megbántam. Hallottam Jézusról, Akinek bűneim miatt meg kellett halnia, és én ezt elfogadtam megbánásomban. Semmim sem volt, mellyel magamat igazzá tehettem volna, ezért életemet Jézusnak adtam, hogy Úr legyen felettem. Így lettem, ha nem is mindig buzgó, de komoly keresztény. Csak később keresztelkedtem meg.
Természetesen kezdettől fogva többet akartam tudni Arról, Aki nekem meg tudott bocsátani és most meghatározza az életemet. Elkezdtem a Bibliát olvasni és mindenki arról beszélt, hogy megtértem. Korábbi barátaim eltávolodtak tőlem. Ez nagyon fájt nekem, de mégis valahogyan megerősített abban, hogy új utat választottam. Arra törekedtem, hogy keresztény testvéreim között igazi barátokra leljek. Később megismerkedtem egy fiatalokból álló körrel, akikhez gyakran elmentem és további kapcsolatokat is kiépítettem egymástól igencsak különböző gyülekezetekkel. Tanításaikban alapvető különbségek voltak. Ez alatt az idő alatt sokat olvastam és sokat hallottam. Többek között sok olyan ember bizonyságtételét olvastam, akik Jézushoz találtak.
Az, hogy a kereszténység nem egységes, szemmel látható volt, és ez engem megzavart. Ennek ellenére senki felett sem akartam ítélkezni, hanem megértést mutatni és várni.
Egy napon két vándorral találkoztam. Azt mondták, azért vannak úton, hogy Izráel elveszett bárányait megkeressék és hogy olyan időben élünk, melyben Isten összegyűjti a népét. Elmondták, hogy ök Isten Fiát, Akit ők Jahsua-nak neveztek, komolyan követik és családjaikkal egy közösségben élnek.Kíváncsivá tett, amit hallottam. Hosszú beszélgetésünk alatt egyre jobban megértettem, miért zavartak össze akereszténységben lévő különbözőségek. Kezdtem felismerni az összefüggéseket.
Miután elmentek, újból és újból erre a különös találkozásra gondoltam. Örültem és szívemet megragadta. Ez volt az első csipet só, amit megízleltem. Meg kellett, hogy változtassa az életemet.
Végül elhatároztam, hogy meglátogatom a két vándort otthonában. Amit találtam, láttam és hallottam, kincs volt. Valóságos élet volt, melyről eddig csak olvastam. A legkülönbözőbb emberek éltek itt együtt. Mindent maguk mögött hagytak, hogy követhessék Isten Fiát, ahogy egykor tanítványai tették. Minden tulajdonukat, munkájukat, étkezéseiket, örömüket és bánatukat megosztották egymással. Mindezekfölött legfontosabbnak az tünt, hogy egységben vannak.
Barátok voltak és szeretetük egymás iránti gondoskodásukban és alázatukban mutatkozott meg. Értelmet nyert számomra, ami 2.Kor.5:15-ben van megírva: „Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak,
és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki erettük meghalt és feltámasztatott." Fivéreket és nővéreket láttam, akik naponta készek arra, hogy Neki és egymásnak szolgáljanak.
Világossá vált előttem, hogy megtaláltam a „szántóföldbe rejtett kincset", de az is, hogy nekem mi mindenbe kerülne Jahsua-t komolyan és egész szívemmel követni. Ez a kincs azonban megérte számomra, hogy életemet régi és új terveimmel együtt felcseréljem ezzel.
Bizonyosságot nyertem afelől, hogy Isten őszinte és komoly emberekből gyengeségeikkel és hibáikkal együtt ténylegesen „tisztít önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt"(Tit.2:14).
Hálás vagyok, hogy része lehetek ennek.
Nincs annál nagyobb szeretet, mint ha valaki életét adja a barátaiért.
Dawid